Játszottam hóhért, hentest, fogkefét...

2005. április 7., Csütörtök

 ...hangzik el a panasz a Démonológia c. musicalben. Egyike azon soroknak, melyek gyakran hangoznak el "inside joke"-ként a darab rajongói között. De hogy mi is ez tulajdonképpen? 

Zenés kísértetjáték két borzalmas részben, 300 éven felülieknek, címe: Démonológia. Na, most aztán fel van adva a lecke... miről is lehet szó tulajdonképpen? Próbálkozzunk a cím megfejtésével! A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint:

Démon: ártó, rossz szellem

Monológ: Drámában az a szövegrész, amelyben a szereplő mintegy önmagának feltárja érzelmeit, gondolatait.

A –lógia utótagról pedig ennyi derül ki: az előtag meghatározza a tudományt, tant.

Hát ezzel nem vagyunk kisegítve. Mindenesetre az már most is látszik, hogy nem mindennapi darabról van szó. További figyelmeztetés, hogy izomlázra készüljön fel, aki úgy dönt, hogy megnézi, mert a rekeszizmok erősen igénybe lesznek véve. A történet ott kezdődik, hogy egy amerikai középiskola diákjai Halloween ünnepére musicallel készülnek, s szeretnék ezt igazán félelmetessé varázsolni. A szándék nemes, a megvalósítás azonban még nem teljesen tökéletes. Az ügy érdekében megpróbálkoznak szellemidézéssel is, ám miután úgy fest, semmi nem történt, levonják a következtetést, hogy a lidércek nyilván jobb gázsit kaptak az Operaház fantomjában, így visszatérnek a musicalhez. Ez azonban így nem teljesen igaz: tudtukon kívül mégiscsak sikerül meginvitálni Byron, Shelley, Mary Shelley, Claire Clairmont (Byron szeretője) és Polidori (Byron titkára) szellemét, innentől két szálon fut a cselekmény. A diákok a színdarabbal és a szereposztással bajlódnak, mert ugye bármilyen jó szerep egy szörny alsó részét játszani, valami miatt mégis többen szeretnék a fejét megformálni. A próbák végre elkezdődhetnek, azonban az elképzelések igen különbözőek a részleteket illetően, és persze tovább folyik a rivalizálás a szerepekért. Ezalatt Shelley és társai sem tétlenkednek; bizarr, félelmetes teremtményeket és történeteket eszelnek ki saját szórakoztatásukra. Egy titokzatos (még a többinél is titokzatosabb) személy azonban összeköti a két síkot, s az események bonyolódásával egyre közelebb kerül egymáshoz a két világ. Kezd minden nagyon furcsa lenni, rejtélyes dolgok történnek, közben a musical is alakul... és mikor már azt hinnénk, hogy innen már nem lehet durvább, következik a drámai végkifejlet, mely mindennél meglepőbb. Nem is árulom el, legyen elég annyi, hogy fontos szerepet kap egy tükör, piros sálak minden mennyiségben és egy puska. A néző átérezheti továbbá azt is, milyen kikészítő is tud lenni, ha valaki őzikét játszik a Madáchban, de a totális szappanbuborékos happy end nem hiányozhat - főleg, ha még bírjuk rekeszizommal...

A darab tehát erősen rendhagyó, de trendi kifejezéssel élve "sírva röhögős", "utána egész este ebből idézős", "ismerősöket elrángatni akarós". Maximálisan ajánlott nem csak 300 éven felülieknek.

Írta: Schandi

Külker-Online