Rejtő Jenő fityiszt mutat

Rejtő Jenő abszurd humora mindenkit elbűvöl

A színházak rendre belevágnak Rejtő Jenő regényeinek, darabjainak játszásába, imádják a szerzőt, aztán rendszerint elcsúsznak vele. Vagy mondjuk tisztes sikert aratnak. Mert a nézők Rejtőt akarnak látni, kinek népszerűsége Jókaiéval vetekszik – csak a műítészek általi elismertsége csekély. 

Rejtő Jenő abszurd humora mindenkit elbűvöl. Furcsa fazonjai, nyakatekerten kalandos, mégis egyszerű, izgalmas helyszíneken játszódó történetei csábítják a dramaturgot, a filmest, a színházi embert, az átírót, a beleírót; mind imádja buherálni Rejtő szövegeit, variálni, maibbá tenni. Rejtő szóleleményei, szótekerései, indázó mondatfantáziái ugyanis az esetek többségében epikusak. Általában a telivér szófordulatoktól izgalmasak, nem feltétlenül a cselekmény fordulataitól; nincs annyi drámai helyzet, annyi történés, mint amennyit Rejtő a mesterien érzékletes mondataival tesz láthatóvá. Ezért fut gyakran vakvágányra Rejtő Jenő írásainak színpadi, filmes feldolgozása.

Néha azért sikerül

Egyetlen igazán jó Rejtőt feldolgozó filmre emlékszem: a Vesztegzár a Grand Hotelben címűben tűzvészszerű gyorsasággal halmozódnak a blődebbnél blődebb helyzetek, A három testőr filmes verziója azonban már kifogott az amúgy szórakoztató filmkategóriában otthonosan mozgó Bujtor Istvánon.

Kevesen tudják, hogy Rejtő írt színdarabokat is, ám az elsőt visszakapta azzal, hogy írjon könnyedebbet. Így írt aztán vagy százhúsz kabaréjelenetet, ezeket lenne érdemes játszani. Koltai Róbert meg is rendezett közülük négyet a nyolcvanas évek végén Kaposvárott Meg kell szakadni címmel. A legjobb színpadi Rejtő-adaptáció volt azok közül, amelyeket láttam. A biztosíték címűben Koltai házalt biztosítékokkal, és egy fogorvosi rendelőben őt nézték dokinak, ebből lett aztán a kalamajka. A másik tréfa, az Akrobat, ej! maradt az este végére, és ott már átszakadt a gát: egyetlen röhögéshullámmá vált a nézőtér, a színészek is alig bírták visszafogni magukat. A darab lényege: egy rakás nőcsábász férfi csak úgy tudja kihúzni magát a csávából, ha akrobatacsoportnak mutatja magát a féltékenységben felbőszült férj előtt. A színészek tényleg gúlába álltak, betanultak egy komplett artistaprodukciót, miközben persze elég dilettánsak voltak ahhoz, hogy szem ne maradjon szárazon a nevetéstől. Ám ott volt bennük az eszelős igyekezet, ki akarták akrobatikázni magukat a bajból.

Rejtő egyébként írt egy igazán sikeres darabot is Aki mer, az nyer címmel, Sándor Jenő írta hozzá a zenét. Honthy Hanna és Törzs Jenő hosszú ideig játszotta a főszerepeket. A darab később is előkerült, még a hetvenes években is sikerrel ment a Vidám Színpadon. Az Úrilány szobát keres című színművéből filmet is forgattak 1937-ben.

Azt valószínűleg kevesen gondolnák, hogy Rejtő hódított az alternatív színjátszóhelyeken is: a hatvanas évek végén a Fodor Tamás rendezte Piszkos Fred, a kapitánnyal (közreműködött az Universitas együttes), a kilencvenes évek elején pedig a Szkénében (az Arvisura együttessel) Somogyi István prezentálásában. Ő nemcsak felpörgette a tempót, hanem időnként le is lassította, s nem csupán a mozgást, még a szöveget is, ettől lettek még mulatságosabbak a vérmesen bunyós jelenetek.

Nagy az igyekezet

Most, lassan egy évvel túl a mester születésének századik évfordulóján, ünnepelik őt a színházak, megint vannak, akik kísértik a szinte lehetetlent. A néma revolverek városa című regénynek még az ősszel durálta neki magát Iglódi István a Magyar Színházban – részeredménnyel, köszönhetően Kállai Ferenc, Raksányi Gellért és Gera Zoltán alakításának, ám Cserna Antal peches balfékje sem jár messze a rejtői igazságtól.

Egészen friss premier a József Attila Színházban a Vanek úr Afrikában. Ám Rejtő még az annyi remek színjátékszöveget író Tasnádi Istvánon is kifogott; nem sikerült élvezetes darabot összehoznia. Jobbára csak üldögélnek, álldogálnak, beszélgetnek a szereplők – Csehovnál ez rendben van, Rejtőnél kevésbé. Társalgási vígjátékocska a vége, némi tragikus felhanggal. Reviczky Gábor igazi Rejtő-figura lehetne ugyan, Schnell Ádám, Besenczi Árpád, Ömböli Pál szintén. A hölgyek (Tompos Kátya, Galambos Erzsi, Timkó Eszter) rezonőrszerepre kárhoztatnak. Maday Gábornak az író szerepében van néhány meghitt pillanata. Méhes László már több mívesen kidolgozott, szellemes rendezéssel büszkélkedhet, Rejtő vele is kibabrált. Talán fityiszt mutat fent az égben, és kaján mosollyal azt tanácsolja: tessék őt inkább olvasni.

Pályakép

Rejtő Jenő – írói álneve G. Lavery, majd P. Howard – 1905-ben született, 1943-ban munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában – megfagyott. Kalandos életű, tragikus sorsú, különös figura, akárcsak regényalakjai. Színésznek készült, ám egyszer a deszkákon leejtette a sebesültet játszó Törzs Jenőt, ezért távozott a színházból. Külföldön próbált szerencsét. Házalt hamisított francia parfümökkel, próbálkozott heringhalászattal, tenyésztett nyulakat, csutakolt lovakat, árult édességet, vándorcirkusszal járta a világot. Afrikába potyautasként jutott el. Idegi eredetű betegsége miatt még Lipótmezőn is kezelték, nappal azonban mindig szabad kijárást kapott. Legendás, hogy budapesti törzshelyén, a Japán kávéházban, kéziratot is elfogadtak tőle a pincérek. 

Bóta Gábor

Magyar Hírlap

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=100546