Ömböli Pál
Ömböli Pál
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kollégák
 
Cikkek
Cikkek : Musical készül a forradalomról

Musical készül a forradalomról


Musical készül a forradalomról

 

2006-ban ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját. Erre az alkalomra készül el — Pintér Tamás ötletéből — Mihály Tamás és Horváth Péter musicalje a szolnoki Szigligeti Színház felkérésére. Az 56 csepp vér című darab története Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájának sajátos, az ötvenes évek  közepének sorsfordító pillanataira átültetett adaptációja. A premier 2006 októberében lesz. A musical producere Szikora János, a szolnoki teátrum  igazgatója.

Az alkotók közül az 58 éves Mihály Tamás zeneszerző nevét az Omega együttes tagjaként ismeri az ország. Konzervatóriumot gordonka szakon végzett, Közép-Európa leghíresebb zenekarában basszusgitáros, de időnként billentyűs hangszereken is játszik. Szólólemeze is megjelent, Liszt és Wagner műveit ültette át szintetizátorra.

Az 54 éves Horváth Péter író, rendező, dramaturg, és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként is diplomát kapott. Íróként nevéhez fűződik többek között a nagy sikerű Szerelem első vérig című film, A Padlás és a Valahol Európában című musicalek. Regényei, hangjátékai és novellái is megjelentek.

                                        

 

56 csepp vér: musical Szolnokon

Színészválogatás a darabhoz

Jövőre ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját. Erre az alkalomra készül el Pintér Tamás ötletéből Mihály Tamás és Horváth Péter musicalje a szolnoki Szigligeti Színház felkérésére.

Új Néplap 2005. december 9.

 

Pintér Tamás kaszkadőr, akciórendező, elmondása szerint a West side story film adta az ötletet, hogy az ’56-os forradalomra egy musicallel emlékezzenek meg. Egy nyári közös vitorlázás után az Omega együttes basszusgitárosa és dalszerzője, Mihály Tamás zeneszerző és Horváth Péter író 56 csepp vér címmel musicalt írtak a forradalom ötvenedik évfordulója tiszteletére. A történet Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájának sajátos, az ötvenes évek közepének sorsfordító pillanataira átültetett adaptációja.

A musical producere Szikora János, a szolnoki teátrum igazgatója, aki régi jó barátom — meséli az ötletgazda Pintér Tamás. Reményeink szerint korszakalkotó mű lesz, mint bemutatóját jövő októberre tervezik Budapesten, a Papp László Sportarénában.

A történet egy határszéli kisvárosban játszódik 1956. október 23-án. A Tiszti Klubban szervezett jelmezbálon egymásba szeret egy kitelepítet színész fia és a városi ÁVH parancsnokának lánya. Kettejük szerelmi történetén keresztül kívánja bemutatni a mű a forradalom eseményeit. A nyolc főszereplő mellett tíz kisebb karakterszerep, ének- és tánckar, népes statisztéria, kaszkadőr gárda és komoly szcenikai, tárgyi háttér szükséges a mű színreviteléhez.

A szereplőválogatás első fordulója hétfőn zajlott Szolnokon. A színházban dalszöveget magoló fiatal színészekre számítottam. Elképzeltem, ahogy az épület folyosóin a Megasztár válogatójához hasonlóan több százan tolonganak, izgulnak és várnak. A színház azonban ennél komolyabb intézmény. A színészek pedig szemérmesebbek annál, hogy egy ilyen hangulatú castingon (szereposztáson) tülekedjenek. Az első felhívásra jelentkezett fiatalok előre egyeztetett időpontra érkeztek. A színpadon elénekelték a szerzők által kiválasztott dalt, majd ahogyan érkeztek ugyanolyan sebtében távoztak.

Mihály Tamástól megtudtuk, a fővárosi majd egy Szegedre tervezett szabadtéri előadás után a Szolnoki Szigligeti Színház fogadná be az előadást, amelynek rendezője a színház igazgató főrendezője, Szikora János lesz.

 

Fodor Beáta

 

 
Színházak
 
Kapcsolódó Lapok
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.